Marsai Viktor: Elemző tanulmány a 2019. március 14. és 23. közötti Líbia migrációs kutatásához

Líbia földrajzi elhelyezkedésének, társadalmi és gazdasági jellemzőinek, illetve az elmúlt évtizedek politikai történéseinek következtében kulcsszerepet játszik az Európába irányuló, elsősorban a szubszaharai térségből táplálkozó irreguláris migrációs folyamatokban. Az al-Qaddāfi-érában az ország kiterjedt olajiparának köszönhetően milliós számban fogadott be munkavállalókat mind a környező arab országokból, mind a fekete-afrikai államokból. Az Arab Tavasz eseményeinek hatására az egyiptomi, tunéziai munkavállalók zöme ugyan hazatért, de a szubszaharaiak zöme az országban maradt. Bár az al-Qaddāfi bukását követő időszakban a politikai és gazdasági élet rövid konszolidációt mutatott, a 2014-ben kitörő újabb polgárháború, az olajkitermelés összeomlása és a kormányzat kettészakadása előrevetítették a líbiai válság tartósságát. Mindez két területen hatott leginkább az irreguláris migrációra. Egyrészt arról győzte meg az országban tartózkodó szubszaharai állampolgárokat, hogy nem számíthatnak a helyzet stabilizálódására, így két lehetőség áll előttük: vagy hazatérnek szülőföldjükre, vagy továbbállnak a kedvező lehetőségekkel kecsegtető Európa fele (döntő többségük utóbbi megvalósítására tett lépéseket). Másrészt erős állami hatalom híján egy olyan kiterjedt háborús gazdaság (war economy)jött létre, amely megfelelő logisztikai hátteret biztosít a különféle illegális tevékenységek – mint az embercsempészet- és kereskedelem – számára. Az így megerősödő hálózatok nem csupán Fekete-Afrika, de a közel-keleti térség, sőt Délkelet-Ázsia (lásd bangladesi állampolgárok) felé is kiterjedt kapcsolatokat építettek ki. Mindezeket figyelembe véve nem véletlen, hogy a 2013-as, 50 000 alatti érkező után 2014-ben már 174 000 ember kelt át a Földközi-tengeren az észak-afrikai országból kiindulva. 2019 elejéig több mint 600 000 személy érkezett irreguláris úton Líbián keresztül az európai partokhoz, és bár 2017 közepétől az olasz-líbiai megállapodás hatására jelentősen csökkent a migránsok száma, az ideiglenesen sikeresen lezárt kapuk mögött továbbra is százezrek várakoznak az átkelésre.

A dolog azért is különösen aggasztó Európa számára, mert az elmúlt évek során kialakult hálózatok lényegében sértetlenek maradtak, a szubszaharai – és részben az észak-afrikai – térségben pedig összességében tízmilliók fontolgatják az elvándorlást: a Gallup 2018-as felmérése alapján a fekete-afrikai lakosság egyharmada (!) gondolkozik hazája elhagyásán.[1]Még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy ennek általában csak töredéke valósul meg, 2010 és 2017 között a kontinensek közül Afrikában nőtt a legnagyobb arányban a nemzetközi migránsok száma (évi 5,3 %-kal), és 2017-re a létszámuk elérte a 36,3 milliót.[2]Fontos változás, hogy a 2000-es évekhez képest nőtt a földrészt elhagyók száma: az akkori évi félmillió fő után 2010 és 2015 között már évi átlagban 700 000 afrikai kereste a boldogulást a földrész határain kívül.[3]

Mindez a növekedés azért különösen fontos Európa számára, mert a kontinenst elhagyók több mint fele Európát választja úticéljának.[4]Nem mindegy tehát, hogy a következő évtizedekben milyen afrikai migrációs tendenciák bontakozhatnak ki. Ugyan számos tényező – mint a különféle politikai földindulások, fegyveres konfliktusok, állami összeomlások (ld. Arab Tavasz) – nehezen vagy egyáltalán nem jelezhető előre, az olyan stratégiai fontosságú folyamatok, mint a túlnépesedés vagy a dzsihádista csoportok megerősödése, önmagukban is meghatároznak bizonyos trendeket.

Ezen stratégiai tényezők között az egyik legfontosabb a klímaváltozás jelensége, amely különösen súlyosan érinti a kontinenst. Erre – számos kiváló külföldi elemzés mellett – a Migrációkutató Intézet 2018-as tanulmánya is felhívta a figyelmet.[5]Ugyanakkor annak ellenére, hogy látszólag ma már mindenki tud a klímaváltozás jelenségéről, és annak fontosabb karakterei jól látszanak, valójában nagyon kevés figyelem irányul a kapcsolódó mikroszintű hatások elemzésére. Mindez azért fontos, mert egyre többen mutatnak rá arra, hogy az éghajlatváltozás, illetve negatív hatásai elleni küzdelem szempontjából a makroszintű fellépés mellett ugyanolyan fontosak a helyi megoldások. Ráadásul nagyon óvatosnak kell lennünk az általános megállapításokkal. Jó példa erre a Szahara dél felé történő mozgásának a problémája. Mert bár nagy általánosságban elmondható, hogy a jelenség folyamatosan zajlik – amit jól mutat az elsivatagosodás megállítását célzó Nagy Zöld Fal kezdeményezés[6]–, a Száhel-övezet egyes részein épp a sivatag visszaszorulása figyelhető meg.[7]

A Közérthető és Alkalmazható Tudásért Alapítvány Afrikai Migráció kutatási projektje keretében megvalósuló líbiai kutatóút célja kettős volt. Egyrészt igyekezett megvizsgálni a jelenlegi líbiai migrációs helyzetet: azt, hogy nagyjából mekkora csoport vár az Európába történő átkelésre; melyek a fő faktorok, amelyek gátolják ebben a külföldieket; milyen állapotban vannak jelenleg a líbiai határvédelmi és biztonsági szervek és miként lehetne javítani a képességeiket. Másrészt a kutatás azt igyekezett feltérképezni, miként járul hozzá a klímaváltozás az afrikai lakosság elvándorlásához; melyek azok a mikrotényezők, amelyek az egyes csoportok elindulását elősegítik; és mely stratégiákkal lehetne mérsékelni az afrikai lakosság kitettségét az éghajlatváltozásnak.

 

A líbiai terepkutatás konkrét megvalósítása és eredményei

A 2019. március 14. és 23. között megvalósított líbiai terepmunka alapvetően félsikereket hozott: a kutató alapos ismeretekre tett szert a legújabb líbiai belpolitikai folyamatokról, a biztonsági helyzetről, illetve a migráció állásáról. Ugyanakkor a klímaváltozás és a migráció összekapcsolódásának vizsgálata nem hozott érdemi eredményt, mivel a kutató az erőfeszítések ellenére – a szerencsétlen, később részletezett politikai helyzet miatt – nem jutott be a migrációs befogadóközpontokba, így ott nem tudott interjúkat készíteni.

Az kutatóút során a szakértő csaknem másféltucat személlyel készített interjút, folytatott háttérbeszélgetést. Az interjúalanyok a tripoli Magyar Nagykövetség, az EUBAM Libyaművelet, a líbiai Belügyminisztérium, illetve a Külügyminisztérium állományából kerültek ki. Ezen kívül líbiai állampolgárok, valamint az országban élő szubszaharai munkavállalók adták a beszélgetőpartnereket.

Líbiában a biztonsági helyzet továbbra is rendkívül törékeny, ugyanakkor a titkosszolgálat, a Muhābarāt (Titkosszolgálat) aktív tevékenységet végez, amit a kutató is tapasztalhatott. Emiatt, illetve figyelembe véve az interjúalanyok szűk körét, azok védelmében a tudományos standardoktól eltérően a szerző nem közli pontosan a szóbeli információ forrását. A beszélgetésekről készített jegyzetek kérés esetén – anonimizált formában – a szerzőnél elérhetők.

Olyan esetekben, ahol az elhangzott információk nyílt forrású, más helyen is elérhető adatokkal is alátámaszthatók, a szerző ezeket hivatkozza.

 

Általános megjegyzések a jelenlegi líbiai biztonsági és politikai helyzetről

Közhely, hogy az Európa felé irányuló irreguláris migráció abban az esetben csökkenthető, ha Líbiában konszolidálódik a helyzet. 2011 és 2017 között ezt elsősorban a legfelsőbb politikai szinten elért egyezmények keretében igyekezett elérni a nemzetközi közösség (lásd aṣ-Ṣahīrāt-i egyezmény 2015 decemberében). Ugyanakkor 2016 végére egyértelművé vált, hogy a kívülről erőltetett megoldási kísérletek nem vezetnek eredményre: egyrészt, mert azok nem feleltek meg – egyes interjúalanyok szerint nem is akartak megfelelni – az észak-afrikai realitásoknak, másrészt, mert a líbiai szereplők is szabotálták azok végrehajtását. A központi hatalom hiányában folyamatosan zajló, különféle illegális tevékenységek – benzin-, nyersolaj-, fegyver-, embercsempészet- és kereskedelem – ugyanis éves szinten több tízmilliárd dolláros üzletet jelentenek az egyes szereplők számára: becslések szerint csak az illegális benzincsempészet 750 millió USD-s profitot generál évente.[8]De jól jellemzi a helyi állapotokat, hogy a Halīfa Haftar tábornok ellenőrzése alatt álló Líbiai Nemzeti Hadsereg tagjai 2017 őszén csőtörésre hivatkozva elszállították a Líbiai Központi Bank bengázi fiókjában tárolt, csaknem egymilliárd dollár értékű készpénzt és valutát, amelynek holléte máig ismeretlen. Sőt, a Líbiával foglalkozó Panel of Expertsjelentése szerint az összeg nagy részét a helyi milíciák szétosztották egymás között.[9]Mindezek miatt számos helyi szereplő érdekelt a jelenlegi helyzet fenntartásában, hiszen a kaotikus állapotok következtében óriási vagyonra tehetnek szert.

Mivel a helyzet átfogó rendezését számos tényező hátráltatta, 2017 elejétől a nemzetközi szereplők új megközelítést kezdtek el alkalmazni: amellett, hogy folytatták a tárgyalásokat a legfelsőbb szint szereplőivel (Fā’iz as-Sarrāǧ Nemzeti Megegyezés Kormánya (GNA), Halīfa Haftar tábornok, tobruki Képviselők Háza), igyekeztek az alsóbb szinteken is megállapodni a helyi aktorokkal, vagy legalábbis bevonni őket a párbeszédbe. Ennek egyik leglátványosabb eleme az olasz titkosszolgálat – hivatalosan tagadott – megállapodása volt a Ṣabrāta-i embercsempész milíciákkal, illetve a líbiai parti őrség megerősítése, amelynek köszönhetően jelentősen esett az érkező migránsok száma.[10]

Ezenkívül a nemzetközi szereplők azt is egyértelművé tették, hogy túllépve az aṣ-Ṣahīrāt-i megállapodás szövegén immár hivatalos tárgyalópartnernek ismerik el az Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) parancsnokát és a keleti területek de facto vezetőjét, Haftar tábornokot, aki addigra – köszönhetően a kiterjedt külső támogatásnak – jelentős katonai és politikai potenciálra tett szert.

A konszolidációnak köszönhetően jelentősen esett a harcok intenzitása, és a havi áldozatszám 2018-ra néhány tucat főre csökkent.[11]A két nagy fegyveres tábor, Haftar erői, illetve a vele szemben álló milíciák laza szövetsége inkább a tárgyalásokat választotta, elsősorban azért, hogy fenntartsák az ismét felpörgő olajexportot és megnyerjék az abban érdekelt külső szereplők támogatását. Az átmeneti stabilizációt az is segítette, hogy kialakultak és megszilárdultak a felek által ellenőrzött érdekszférák. Mindezeknek köszönhetően a 2017-18-as időszak alapvetően békésnek bizonyult.

A fentebbi periódust a különféle fegyveres csoportok arra használták fel, hogy stabilizálják az általuk ellenőrzött területeket. Az egyes települések, városok, kerületek hovatartozása egyértelműbbé vált, csakúgy, mint az egyes felelősségi körök: például ma már senki sem kérdőjelezi meg, hogy Tripoli egyetlen működő nemzetközi repülőtere, a Miʿītīqa Nemzetközi Repülőtér a Rada Deterrence Forceellenőrzése alatt áll. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne kerülne sor fegyveres összeütközésre, ahogy azt a 2018. augusztus-szeptemberi és 2019. januári tripoli összecsapások is jelezték[12]: ezek azonban nem egymás megsemmisítésére irányulnak, hanem inkább a fennálló status quo fenntartására. Az előbbi esetben például a Tarhūna-i milíciák azért vonultak fel Tripoli ellen, mert a as-Sarrāǧ-kormány az általuk működtetett olívaolaj-import korlátozásával akarta behódolásra kényszeríteni a csoportokat, sikertelenül.

A viszonylagos stabilitás jót tett a gazdaságnak, és a tripolitániai városok közötti utazás általában lehetséges és biztonságos. Ugyanez igaz Tripolira is: bár helyi kísérő nélkül az utcákon nem érdemes közlekedni, ennek oka, hogy a városrészeket ellenőrző milíciák tagjai nem beszélnek idegen nyelvet, és helyi kísérő nélkül könnyen ,,kémként” kezelik az esetlegesen elfogott külföldieket. A helyi kíséret azért is fontos, mert a rendkívül tradicionális líbiai társadalomban az egyén mögött mindig ott áll a család és a törzs, így az esetleges konfrontáció esetén a csoportok komoly távlati következményekkel számolhatnak.

A viszonylagos egyensúlyban Haftar tábornok 2018 végén indított dél-líbiai offenzívája hozott változást. A művelet lényege az volt, hogy az eddig jórészt elhanyagolt fezzáni területeket és az ott élő csoportokat az LNA az ellenőrzése alá vonja. A jórészt vértelen manőver során Haftar tábornok – lekenyerezéssel és fenyegetéssel – ellenőrzése alá vonta a kulcsfontosságú déli területeket, köztük a déli régió központját, Sabhāt. Ezzel egyidőben pedig szinte a teljes líbiai kőolajkitermelés a kezébe került (a másik nagy olajtérséget, a Sirti-öböl mentén elhelyezkedő ,,Olajfélholdat” az LNA már 2016 őszén megszállta). Bár Haftar nem állította le a kitermelést, a déli területek ellenőrzésének megszerzésével az eddigi törékeny egyensúly a tábornok oldalára billent.[13]

Ez a fölény azonban bizonytalan lábakon állt: bár a vezető hírek többsége szerint Haftar rendelkezik a legnagyobb katonai erővel az országban, ennek ütőképessége megkérdőjelezhető. A 80 000 főre becsült LNA rendkívüli mértékben túlterjeszkedett, utánpótlási vonalai megnyúltak és sebezhetővé váltak. Nem véletlen, hogy február végén az alapvetően Miṣrāta körül gyülekező Haftar-ellenes csoportok egyes források szerint arra készültek, hogy egy Ǧufra irányában indított offenzívával kettévágják a tábornok erőit, miközben más alakulatok az Olajfélhold ellen vonulnának. A tripolitániai milíciák azonban végül elálltak a fegyveres megoldástól, valószínűleg azért is, mert ők sem akartak újabb totális polgárháborút.

2018 márciusában úgy tűnt, a felek inkább a tárgyalásos rendezést választják. Bár Haftar és as-Sarrāǧ 2019. februári Abu Ẓabi-i találkozójáról túl sok konkrétum nem szivárgott ki,[14]maga az esemény is a párbeszéd fenntartásáról tanúskodott – ha másért nem, azért, hogy a csoportok jobban felkészülhessenek a későbbi harcokra. Szintén ebbe a folyamatba illeszkedett az ENSZ-főtitkár líbiai különleges megbízottja, Ġasān Salāma által – a 2018. novemberi palermói megállapodáshoz képest három hónap késéssel – meghirdetett Nemzeti Konferencia, amelynek célja az lett volna, hogy a vezető líbiai hatalmi csoportokat egy asztalhoz ültesse Ġadāmas-ban 2019. április 14 és 16. között[15]– külföldi jelenlét nélkül.

Haftar tábornok azonban, úgy tűnik, csak taktikázott, és április 3-án úgy értékelte, megfelelő erőt gyűjtött össze Tripoli elfoglalásához, és április 3-án megkezdte a város elleni offenzívát. A kézirat lezárásának időpontjában, 2018. április 8-án azonban úgy tűnt, hogy a meglepően gyorsan felvonuló Miṣrāta-i csapatokkal megerősített kormánypárti erők megállították a tábornok milíciáit, sőt ellentámadásba lendültek át.[16]

Haftar koalíciója is meglehetősen lazán szervezett, a tábornok erőinek magját adó haderő nem nagyobb 5 000 főnél. Ha folytatódik a kemény ellenállás, kérdéses, hogy a tábornokhoz csapódó milíciák elég elkötelezettek-e egy elhúzódó csatára egy olyan ellenféllel szemben, amely kis területen, belső íven védekezik, és legalább akkora haderőt képes kiállítani, mint amivel ők rendelkeznek.

Fontos rögzíteni, hogy az offenzíva a Haftart támogató külföldi hatalmak számára is kényes helyzetet teremtett, hiszen a semmiféle hivatalos tisztséggel nem rendelkező, kvázi hadúrként működő tábornok nyíltan megtámadta a Tripoliban székelő, nemzetközileg elismert kormányt.

Még egyszer hangsúlyozzuk, túlzott bizakodásra nincs ok: az elmúlt öt év tapasztalatai alapján Haftar tábornok nem hajlandó a főhatalomnál kevesebbel beérni. Ugyanakkor számos ellenfele – elsősorban a Miṣrāta-i és tripoli csoportok – számára ez elfogadhatatlan opció. Haftar tábornok és támogatói – Egyiptom, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Oroszország, Franciaország, és részben az Egyesült Államok – az elmúlt években folyamatos azon dolgoztak, hogy a hadúr mögött egy olyan fegyveres erő alakuljon ki, amely önmagában elegendő az ellenfelek tárgyalóasztalhoz ültetéséhez – vagy megsemmisítéséhez. Ma még azonban nem látszik, hogy az áprilisi támadás Haftar egyéni kezdeményezése, vagy pedig egy, az őt támogató hatalmakkal kialakított közös stratégia része a főhatalom megszerzésére.

 

Migráció

A líbiai szereplők egyöntetűen panaszkodnak az irreguláris migráció miatt, ugyanakkor ez egy rendkívül paradox állapot. Egyrészt az országba valóban jelentős számban érkeztek papírok nélkül külföldiek, döntő többségben a szubszaharai Afrikából, akiknek jelentős részét a líbiai gazdaság még az egyre inkább felpörgő olajipar és szolgáltatási szektor ellenére sem tudja tartósan foglalkoztatni. Másrészt a líbiai gazdaság már az al-Qaddāfi-érában is részben az olcsó egyiptomi, tunéziai és fekete-afrikai munkaerőre támaszkodott, miközben a helyi lakosság zöme az államapparátusban kapott jól fizető állást.

Az egyik legnagyobb probléma, hogy valójában senki sem tudja, mennyi külföldi tartózkodik az országban, és hogy ezek mekkora hányada szeretne továbbindulni az országból Európa fele. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) hivatalos becslése 2018 közepén legalább669 000 migránsról szólt,[17]de a líbiai belügyminisztérium munkatársai az interjú során inkább egy-másfélmillióra becsülték a külföldiek számát. E tekintetben azért is tapogatózunk a sötétben, mert sem a keleti Kireneikáról, sem Fezzánról nem állnak rendelkezésre érdemi, megbízható adatok.

A líbiai fél számára különösen nagy kihívás, hogy miközben a jelenlegi külföldi megközelítés a migránsok helyzetének javítását célozza, nem veszi figyelembe a líbiai realitásokat, és olyan normákat kér számon a helyi szervektől, amelyeket azok nemcsak a migránsokkal, de sokszor saját állampolgáraikkal szemben sem tudnak érvényesíteni. A másik nehézség, hogy ez a humanitárius nézőpont nem veszi figyelembe azokat a szociális és biztonsági kihívásokat, amelyeket a nagyszámú, illegálisan az országban tartózkodó külföldi jelent Líbia számára.

Egyrészt fontos szem előtt tartani, hogy a líbiai egészségügyi rendszer még az al-Qaddāfi-érában is alulfejlett volt, és alapvetően a külföldről ,,importált” orvosoknak és nővéreknek köszönhetően maradt működőképes. Mivel a 2011-es, majd a 2014-es polgárháború következtében a külföldi egészségügyi dolgozók döntő többsége elhagyta az országot, a líbiai egészségügyi rendszer az összeomlás szélén táncol. Így visszás számon kérni a líbiai szerveken a megfelelő egészségügyi ellátás hiányát a migrációs központokban[18]akkor, amikor ahhoz a líbiai lakosság sem jut hozzá, és nem csupán a migránsok, de a líbiaiak is viszonylag nagy számban halnak meg olyan betegségekben, mint a TBC vagy a tüdőgyulladás. További problémát jelent, hogy egyes szervezetek gyakran fals információk alapján kritizálják a tripoli kormányt. Az egyik legutóbbi ilyen incidens esetében például azt vetették az egyik tripoli menekültügyi központ vezetésének a szemére, hogy nem tartják elkülönítve a nőket és a férfiakat, miközben a magyar nagykövetség munkatársai személyesen győződtek meg ennek az ellenkezőjéről.

Fontos hangsúlyozni, hogy a migránsok kiszolgáltatottsága és nehéz helyzete valós: a külföldi megközelítés nem azért problematikus, mert nem létező súlyos anomáliákra hívja fel a figyelmet a líbiai központok működésével kapcsolatban, hanem azért, mert kontraproduktív. A realitás ugyanis az, hogy ezek a központok Líbiában, Líbia területén és – ideális esetben – a líbiai hatóságok ellenőrzése alatt működnek, a túl éles kritikákkal pedig ezek a szervezetek csak azt érik el, hogy egy idő után a líbiai hatóságok nem engedik be őket – és másokat sem – a táborokba, mint ahogy az a tanulmány szerzőjével is történt. Márpedig ez biztosan nem segíti az ott élők helyzetének javítását.

Az érem másik oldala, hogy a líbiai felet érthető módon zavarja a külföldiek egysíkú – és gyakran szemellenzős – érdeklődése. Miközben ugyanis folyamatos kritika éri a központokat és a líbiai parti őrség működését, kevés szó esik az általuk a migránsokért tett erőfeszítésekről, illetve azokról a problémákról, amelyeket a Líbiába érkező külföldiek jelentenek a helyi lakosság számára. A helyzet különösen kirívó annak tükrében, hogy gyakran azon országok kormányai, segélyügynökségei és nem kormányzati szervei kritizálják leginkább a líbiai szereplőket, amely államok a különféle líbiai csoportok politikai – sőt gyakran fegyveres – támogatásával aktívan is hozzájárulnak a válság prolongálásához, ahogy arra az ENSZ szakértői panelje is rámutatott.[19]

A kritikával azért is érdemes óvatosan bánni, mert a Tripoliban székelő as-Sarrāǧ-kormánynak valójában meglehetősen korlátozottak az eszközei arra, hogy az erősebb fegyveres milíciák ellenőrzése alatt álló központokban zajló folyamatokat befolyásolja. Például az az-Zintān-i központokban éhező migránsokról szóló riport, amennyiben valós információkon alapul,[20]nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy a kormányzat és a hozzá kapcsolódó tripoli fegyveres csoportok hatalmát a 2018 augusztusi-szeptemberi harcokban épp az az-Zintān-i milíciák beavatkozása mentette meg, akik sokkal inkább önös érdekből, mint lojalitásból kapcsolódtak be a küzdelembe. Ezt jól szemlélteti, hogy azóta nincs érdemi szándékuk kivonulni a fővárosból, amely komoly bevételi forrást jelent a számukra.

Miközben a külföldi szereplők folyamatosan mint áldozatokra tekintenek a bevándorlókra, az elvégzett terepkutatás alapján is látszott, hogy a Líbiában tartózkodó fekete-afrikaiak nagy része nem menekült, hanem gazdasági bevándorló, megerősítve az erről megjelent korábbi tanulmányok eredményeit.[21]Ráadásul súlyos problémát jelent, hogy miközben többségük valóban talál munkát az országban – bár munkavállalói papírok nélkül ez hivatalosan nem megengedett –, egy részük csupán különféle illegális tevékenységből képes pénzt keresni. Különösen a déli területeken található nagyszámú fekete-afrikai zsoldos a szembenálló erők soraiban,[22]akik egy része eleve különféle milíciákhoz tartozik, másokat azonban kényszerrel vagy saját döntésük alapján újonnan soroznak be a csoportokba.[23]Ezeket az embereket aztán a líbiai milíciák általában ágyútölteléknek használják összecsapásaikban, egyrészt, hogy ne arabok öljenek arabokat, másrészt, mert így az elesetteknek nem kell kifizetniük a járandóságukat. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy ezek az emberek komoly traumákon esnek át, és ezek egy részét a helyi lakosságon vezetik le.

Több interjúalany arról is panaszkodott, hogy a fekete-afrikai harcosok megjelenése Líbiában korábban ismeretlen brutalitást vitt az összecsapásokba: gyakorivá váltak a kínzások, általános lett a foglyok kivégzése, megcsonkítása, illetve a különféle büntető-megtorló intézkedések során a családtagok megölése. Bár az ilyen tartalmú, líbiaiak szájából elhangzó szóbeli nyilatkozatokat kellő forráskritikával kell kezelnünk, érdemes szem előtt tartani, hogy például a déli területeken nagyszámban küzdő – nem feltétlenül líbiai – tuareg csoportok a mali harcok során is hasonlóan brutális taktikát alkalmaztak az ellenség megfélemlítésére, és a nyugat-afrikai ország területén folyó összecsapásokban továbbra is zajlik a civilek szisztematikus lemészárlása.[24]

A munkanélküli, kilátástalan sorban tengődő migránsok komoly közbiztonsági kockázatot jelentenek a nagyvárosokban: a helyi interjúk szerint Tripoli egyes kerületeiben például a drogkereskedelem egy részét ezek a csoportok bonyolítják le – annál is inkább, mert az illegális tevékenységben érintett líbiaiak is szívesebben kockáztatják ismeretlen fekete-afrikaiak életét az utcákon, mint saját honfitársaikét. De a fekete-afrikaiak itt sem csupán kiszolgáltatott áldozatok: több szervezett bűnözői csoport is fekete-afrikai vezetés alatt áll, ahogy a Sahan Researchés az IGADközös kutatása is felhívta rá a figyelmet.[25]Egyes milíciák – mint például a tripoli középső területét ellenőrző Bāb Tāǧūrā’– drákói rendszabályokkal (statáriális kivégzésekkel) lépnek fel a jelenséggel szemben.

A fentebbi tényezőket a szerző azért tartotta fontosnak hangsúlyozni, hogy árnyalja a gyakran leegyszerűsítő képest, amely alapvetően az áldozatszerepbe helyezett migránsokról és az elkövető líbiaiakról szól. Miközben a fekete-afrikaiak kiszolgáltatottsága és gyakran megrendítő szenvedése megkérdőjelezhetetlen az országban, közülük is sokan választják a könnyebbik utat, és saját honfitársaik, illetve a líbiai lakosság farkasaivá válnak. Nem szabad elfelejteni azt a tényt sem, hogy az embercsempész-hálózatok zöme is az ő ellenőrzésük alatt áll – nem beszélve arról, hogy a fekete-afrikai migránsok toborzását szinte kizárólag helyiek végzik a Szaharától délre. Az is árulkodó, hogy a sok panasz után arra a kérdésre, hogy haza akarnak-e térni hazájukba, a megkérdezett fekete-afrikaiak mind nemmel feleltek.

Ugyanakkor ki kell emelnünk azt a tényt is, hogy a nyolc éve háborúban és erős bizonytalanságban élő líbiai lakosság szenvedéseiről rendkívül kevés szó esik, ami azért is visszás, mert ma már erről is számos információ érhető el.[26]

 

Migráció és klímaváltozás

A kutatási terv értelmében a projekt fontos részét képezték volna a migrációs központokban levő szubszaharaiakkal készített interjúk a tekintetben, hogy a klímaváltozás milyen mértékben készteti őket otthonuk elhagyására. A kutató azonban hosszas egyeztetések és a Magyar Nagykövetség erőfeszítései ellenére sem jutott be migrációs befogadóközpontba. Ez kezdetben meglepő volt, mivel korábban ezek a látogatások már-már rutinszámba mentek a Nagykövetség részéről. Aztán informális csatornákon keresztül az a hír érkezett, hogy az állandó negatív kritikák miatt, amelyekre az EU-nagykövetei és a líbiai Nemzeti Megegyezés Kormánya közötti március 12-i,[27]rendkívül feszült légkörben lezajló egyeztetés, illetve az Orvosok Határok Nélkül szervezet 2019. március 20-i – az Európai Uniót is támadó – jelentése tette fel a pontot,[28]a líbiai Belügyminisztérium elrendelte, hogy lezárják a táborokat a külföldi látogatók elől, és jelentősen korlátozzák az azokhoz való hozzáférést. Bár a szerző a Belügyminisztériumban folytatott megbeszélésen is megismételte kérését, a líbiai fél láthatóan hárított a témában, attól tartva, hogy a kutató is csupán azért szeretne ellátogatni a központokba, hogy további alapanyagot gyűjtsön a kritikákhoz.

Mindez azt eredményezte, hogy a kutató nem juthatott be a migrációs központokba, és csak néhány, az országban élő fekete-afrikaival tudott interjút készíteni.

Módszertani szempontból fontos megjegyezni, hogy az interjúk elkészítése során nehézséget okozott az a probléma, amelyet a kutató már többi szubszaharai útja során is megfigyelt, nevezetesen, hogy az átlagos afrikai lakosok számára a nagyobb számok, átváltások komoly gondokat okoznak. Így például csak többszöri visszakérdezésre sikerült pontosan rögzíteni a hazautalások összegét vagy a Líbiába való utazás költségeit.

A Maliból, Nigériából, Burkina-Fasóból és Nigerből származó fekete-afrikaiak mind gazdasági okokra hivatkozva indultak útnak. Volt közülük, aki már tíz éve Líbiában élt. Konszenzus volt a tekintetben, hogy a forradalom előtt a szárazföldi út sokkal biztonságosabb, olcsóbb (,,pár száz dollár”) és kiszámíthatóbb volt Líbiába,. Ugyanakkor 2011 után az út veszélyesebb és drágább lett, az összeg nagyjából a tízszeresére nőtt.

Az általános indokokra rákérdezve a fekete-afrikai közösség vonatkozásában az interjúalanyok elmondták, hogy többségük tovább szeretne utazni Európa felé, ,,nem a harcok miatt, hanem azért, mert félünk a líbiai milíciáktól.” A helyi támogatók nélküli szubszaharaiak helyzete valóban rendkívül kiszolgáltatott: más források is megerősítették az egyik esetet, amikor is az egyik lány háziasszonya – megneszelve, hogy alkalmazottja a rossz bánásmód miatt más munkát keres – feljelentette a lányt az egyik milíciánál, mondván, az korábban 10 000 dollárt lopott el tőle. Amíg az ügyet tisztázták, a lányt fogva tartották, és csak egy hatható helyi szereplő közbenjárásának köszönhette, hogy viszonylag jól bántak vele. A szubszaharaik arra mutattak rá, hogy csak megbízható, már ismert líbiai taxisofőrökkel utaznak, akik tudják, hogy hol vannak ideiglenes ellenőrzési pontok, és tanúsítják, hogy utasaik már régóta az országban élő ,,dolgozók”. Ez a személyes tanúságtétel azért fontos, mert legális munkavállalásai papírjai szinte senkinek, így elvileg bárkit le lehet tartóztatni. Ez gyakran előfordul, a milíciák ugyanis így váltságdíjat tudnak kicsikarni a fekete közösségektől. Ugyanakkor érdekes volt látni, hogy a felvetésre, hogy ők is szeretnének-e továbbutazni Európa felé, az interjúalanyok azt mondták, nem. Ez azt bizonyítja, hogy stabil munkavállalói háttérrel a szubszaharaiak még mindig szívesebben maradnak a hazájukhoz közeli, bár kihívásokkal teli országban, minthogy az ismeretlen Európát válasszák.

A líbiai migránsok számára nagy kihívást jelent, hogy miként tudják hazautalni otthon maradt családtagjaik számára a megkeresett összegeket. A megkérdezettek – megerősítve a korábbi kutatások során talált adatokat – havi pár száz dollárnyi összeget tudnak hazaküldeni (a stabil keresettel rendelkezők jellemzően 200 USD körüli összeget). Az igaz kihívást ennek mikéntje jelenti: a keresztény afrikaiak nem támaszkodhatnak a muszlim ḥawāla-rendszerre, így az általuk csak ,,black market”-neknevezett csatornákat használják, amelyek költségei hatalmasak: saját bevallásuk szerint 1000 líbiai dinárnyi összeg (jelenlegi feketepiaci árfolyamon nagyjából 200 USD) hazautalása 600 dínárba (!) kerül a számukra. A kutató több forrásból is ellenőrizte az adatokat pontosságát, és azok helyesnek bizonyultak. A kiszolgáltatottságot a piaci verseny hiánya, az ügylet illegalitása és a szolgáltatók kartellezése is növeli.

Az afrikaiak arra is rámutattak, hogy a legális utazást megnehezíti a hazájukban tapasztalható korrupció: például az ingyenes vagy alacsony költségű útlevelek elkészítése óriási kenőpénzeket igényel, csakúgy, mint a vízumszerzés. Ha ehhez még hozzáadjuk az utazás árát, a kapott összeghez képest az embercsempész-csoportok gyakran olcsóbban – és megbízhatóbban – dolgoznak.

Érdekes tapasztalat volt, hogy a Nyugat-Afrikából származók tudatában – még akkor is, ha klímaváltozás által sújtott országokból, Maliból, Nigerből származnak – nem volt jelen az éghajlatváltozás problémája: egyes esetekben nem is értették, mire vonatkozik a feltett kérdés. Az interjúalanyok alacsony száma miatt ebből sajnos általános megállapításokat nem lehet levonni.

A líbiaiak számára ennek a kérdésnek szintén nem volt relevanciája: ,,mi itt élünk a sivatag szélén, itt mindig meleg van, míg télen hideg” – felelték. A tengerpart mentén elterülő mezőgazdasági területek valóban túl keskenyek ahhoz, hogy ezek alapján érdemi megállapításokat tehessünk. Ennek oka többek között az, hogy a hagyományosan erős élelmiszerimport miatt e területek teljes megművelése – így kapacitásaik és határaik megismerése – az elmúlt évtizedekben nem történt meg.

 

Ajánlások

  • A külső szereplőknek támogatniuk kell a nemzetközileg elismert kormányt, miközben fenntartják a kapcsolatot a többi releváns szereplővel is;
  • A külső szereplőknek minimalizálniuk kell azon megosztó tevékenységüket, amely a különféle csoportok támogatásával prolongálja a válságot: azokat a líbiai szereplőket, akik a stabilizáció gátjai, szükség esetén ENSZ-szankciókkal kell sújtani;
  • Folytatni kell a migrációs válság kezelésében részt vevő líbiai szervek támogatását és képességeik növelését. Kritikák megfogalmazására van lehetőség, de csak olyan mértékben, amely:
    • nem fenyegeti az együttműködést;
    • reális alternatívát/megoldást nyújt a megnevezett problémára;
  • Jobban el kell ismerni a líbiai szereplők eddigi erőfeszítéseit, eredményeit és a lakosság szenvedéseit. A külföldi humanitárius agendában jobban meg kell jelennie a líbiai lakosságot támogató intézkedéseknek;
  • Támogatni kell a líbiai gazdaság további fejlődését, amely így képes munkát és stabil hátteret biztosítani az országban levő külföldieknek.
  • A szubszaharai afrikaiak esetében munkahelyteremtéssel kell támogatni a hazájukban történő helyben maradást.

 

A Közérthető és Alkalmazható Tudásért Alapítvány Afrikai Migráció kutatási projektje keretében, a Miniszterelnökség támogatásával valósult meg

 

[1]More than 750 million people around the world would migrate if they could. 2019.01.03. Forrás:https://hiiraan.com/news4/2019/Jan/161757/more_than_750_million_people_around_the_world_would_migrate_if_they_could.aspx(2019.03.11.)

[2]International Migration Report 2017. Forrás: http://www.un.org/en/development/desa/population/migration/publications/migrationreport/docs/MigrationReport2017.pdf (2019.03.10.)

[3]Uo. 13.

[4]Out of Africa – Why People Migrate? ISPI. Forrás: https://www.ispionline.it/it/pubblicazione/out-africa-why-people-migrate-17911 2017. 77.o.

[5]Marsai Viktor: A klímaváltozás, Afrika és a migráció. 2018.02.26. Forrás: https://www.migraciokutato.hu/hu/2018/02/26/a-klimavaltozas-afrika-es-a-migracio/(2019.03.10.)

[6]The Great Green Wall. 2019. Forrás: https://www.greatgreenwall.org/about-great-green-wall(2019.03.10.)

[7]New Study Confirms GWPF Report On Greening Sahel. 2015.06.02. Forrás: https://www.thegwpf.com/global-warming-ends-drought-in-sahel/(2019.03.11.)

[8]Fuel smuggling costing Libya $750 Million a year- Oil Chief. 2018.04.19. Forrás: https://www.africanews.com/2018/04/19/fuel-smuggling-costing-libya-750-million-a-year-oil-chief/(2019.03.26.)

[9]UN panel of experts’ report: Haftar’s son took Central Bank of Libya’s money in Benghazi. 2018.09.13. Forrás: https://www.libyaobserver.ly/news/un-panel-experts%E2%80%99-report-haftar%E2%80%99s-son-took-central-bank-libya%E2%80%99s-money-benghazi(2019.03.26.)

[10]Italy’s deal to stem flow of people from Libya in danger of collapse. 2017.10.03. Forrás: https://www.theguardian.com/world/2017/oct/03/italys-deal-to-stem-flow-of-people-from-libya-in-danger-of-collapse(2019.03.26.)

[11]UN human rights report on civilian casualties in Libya: 31 civilian casualties, 4 deaths and 27 injuries. 2018.05.02. Forrás: https://www.libyaherald.com/2018/05/02/un-human-rights-report-on-civilian-casualties-in-libya-31-civilian-casualties-4-deaths-and-27-injuries/(2019.03.27.)

[12]Rival Libya militias south of Tripoli agree to ceasefire. 2019.01.22. Forrás: https://www.middleeasteye.net/news/rival-libya-militias-south-tripoli-agree-ceasefire(2019.03.27.)

[13]Haftar’s Sweep Of Southern Libya Might Finally Reunify The Country. 2019.02.18. Forrás: https://orientalreview.org/2019/02/18/haftars-sweep-of-southern-libya-might-finally-reunify-the-country/ (2019.03.27.)

[14]Serraj reveals more details of Abu Dhabi Hafter agreement. 2019.03.06. Forrás: https://www.libyaherald.com/2019/03/06/serraj-reveals-more-details-of-abu-dhabi-hafter-agreement/(2019.03.27.)

[15]UNSMIL head Salame announces date and place for long awaited National Conference. 2019.03.20. Forrás: https://www.libyaherald.com/2019/03/20/unsmil-head-salame-announces-date-and-place-for-long-awaited-national-conference/(2019.03.27.)

[16]Serraj GNA launches ‘‘Volcano of Rage’’ anti-Hafter operation to defend Tripoli. 2019.04.08. Forrás: https://www.libyaherald.com/2019/04/08/serraj-gna-launches-volcano-of-rage-anti-hafter-operation-to-defend-tripoli/(2019.04.08.)

[17]Libya’s Migrant Report. Round 21. July-August 2018. Forrás: https://reliefweb.int/sites/reliefweb.int/files/resources/DTM%20Libya%20Round%2021%20Migrant%20Report%20%28July-August%202018%29.pdf(2019.03.27.)

[18]WARNING, STRONG IMAGES: In Libya’s Zintan center, migrants starve to death. 2019.03.25. Forrás: https://www.infomigrants.net/en/post/15815/warning-strong-images-in-libya-s-zintan-center-migrants-starve-to-death(2019.03.27.)

[19]Libyan militias continue to benefit from external weapons support: UN Libya Experts Panel report. 2018.03.11. Forrás: https://www.libyaherald.com/2018/03/11/libyan-militias-continue-to-benefit-from-external-weapons-support-un-libya-experts-panel-report/(2019.03.27.)

[20]WARNING, STRONG IMAGES: In Libya’s Zintan center, migrants starve to death. 2019.03.25. Forrás: https://www.infomigrants.net/en/post/15815/warning-strong-images-in-libya-s-zintan-center-migrants-starve-to-death(2019.03.27.)

[21]56 percent of migrants in Libya not heading for Europe: IOM. 2016.11.22. Forrás: https://www.libyaherald.com/2016/11/22/56-percent-of-migrants-in-libya-not-heading-for-europe-iom/(2019.03.27.)

[22]Howes-Ward, Thomas: Libya’s Foreign Militias. 2018.04.10. Forrás: https://carnegieendowment.org/sada/76034(2019.03.27.)

[23]Libyan warlord recruited African mercenaries for ongoing fighting in Libya’s south. 2018.03.01. Forrás: https://www.libyanexpress.com/libyan-warlord-recruited-african-mercenaries-for-ongoing-fighting-in-libyas-south/(2019.03.27.)

[24]Mali: More than 100 Fulani killed in Ogossagou massacre. 2019.03.23. Forrás: https://thedefensepost.com/2019/03/23/mali-fulani-killed-ogossagou-mopti/(2019.03.27.)

[25]Human Trafficking and Smuggling on the Horn of Africa-Central Mediterranean Route. 2016. Forrás: https://igad.int/attachments/1284_ISSP%20Sahan%20HST%20Report%20%2018ii2016%20FINAL%20FINAL.pdf(2019.03.27.) Különösen 18-26.o.

[26]Revealed: male rape used systematically in Libya as instrument of war. 2017.11.17. Forrás: https://www.theguardian.com/world/2017/nov/03/revealed-male-used-systematically-in-libya-as-instrument-of-war(2019.03.27.); Libyan women lose hope in the revolution. 2018.12.12. Forrás: https://www.dw.com/en/libyan-women-lose-hope-in-the-revolution/a-46698358(2019.03.27.)

[27]European Union Ambassadors’ joint statement after Tripoli visit. 2019.03.12. Forrás: https://www.libyaherald.com/2019/03/12/european-union-ambassadors-joint-statement-after-tripoli-visit/(2019.03.28.)

[28]Alarming rates of malnutrition and inhumane conditions in Tripoli detention centre. 2019.03.20. Forrás: https://www.msf.org/alarming-rates-malnutrition-and-inhumane-conditions-tripoli-detention-centre-libya(2019.03.28.)